Vannak dolgok, amiket egy túra elején már kinézel, hogy ezt bizony meg kellene csinálni.
Aztán ahogy telnek a napok, egyszer csak ráébredsz, hogy elmúltak és Te nem tetted meg.
Ilyenkor határozod el, hogy ide még vissza fogsz jönni.

Kedves szavaitok megihlettek, hogy egy sötét árnyról számoljak be Nektek, ami Észak Belnem fehér homokos partszakaszát árnyékolta be ma kora reggel.

Valami ösztönös megnyilvánulása ez az emberi társadalom különböző fajainak, hogy amint a felszín közelében sötétlő foltot vélnek felfedezni, őrült zajongásba kezdenek. Ahogyan az a Hollandussal történt, most a helyi fekete lakosság reprezentánsain jelentek meg az őrület ezen jelei.

- Nicsak, madár. - Szólhatna az, aki egy szempillantás alatt Bonaire-re tudna teleportálódni a téli csupasz hazai tájról.

Nekünk ez a kiváltság azonban nem adatott meg, mert ugye mi - korunkban hagyományosnak nevezhető - légiközlekedési útvonal bejárásával Budapest-Amsterdam, Amsterdam-Aruba-Bonaire járatokon érkeztünk. Így a madárlátás meglepő élményére felkészülni hosszabb idő állt rendelkezésünkre. Így rácsodálkozás hirtelenségét elveszítettük, lévén 18 órán át készültünk a látványra.