Phuketi napló 1.

1. Sawasdee

Szavaszdi! Ez egy itteni köszöntés ( Ha nőnek mondod, akkor: szevasz didi!), olyasféle, mint a Fülöp Szigeteken a Mabuhay, vagy Bonairen a Bonbini, tehát ha már ide evett a fene, akkor légy üdvözölve!

Hosszú, unalmas, bár nem teljesen eseménytelen utazás után megérkeztünk. A Liszt Feri-hegyen pár pohár pezsgő után még jó volt a hangulat. A Quatar gép Doháig tökéletes volt. Ott sem kellett sokat várni. Bár a dohai reptér óriási, nincsenek "hernyók", hanem buszok hordozzák az utasokat a géphez és vissza, de kilométereken keresztül. Már azt hittem, hogy így megyünk tovább Bangkokig. A várakozás sem volt hosszú, bár az egész reptéren nem lehetett egy sört meginni. A probléma akkor kezdődött, amikor az induló géphez tartó buszra akartunk felszállni. Az ezt vezénylő hölgy megnézte a jegyünket is, meg az útlevelünket is, majd mondta, hogy ácsi! - mert erre a járműre már nem férünk fel. Sebaj, egy percen belül jött a következő, amire én az ajtó nyitása után, azonmód fel is szökkentem. Erre a kis izéke ( nem lehetett megállapítani, hogy milyen nemzetiségű, de egyébként formás kis csajszi) úgy ugrott nekem, mint egy bűnözőnek, hogy azonnal szálljak le a buszról, mert hívja a biztonságiakat. Először nem is értettem, mit akar? Mondom: nem ez megy Bangkokba? Erre ő, hogy mutassam a beszálló kártyámat. Mondom, két perce mutattam. Mire ő mondta, hogy nem adott engedélyt a buszra szállásra. Hűha!

Szóval én itt szoktam begerjedni. Csak az volt a baj, hogy a fáradtságtól már nem találtam a megfelelő angol szavakat.
 

Mindegy. Közben megállapítottam, hogy a csaj egy mini-führer és egy aranyhal keveréke, mely utóbbinak, mint ismeretes három másodperces a memóriája.
 

A gép, egy Boing 777-es, egyébként jó volt, csak előttem ült egy iráni társaság, akik iszlám ide, vagy oda, vedelték a sört és akiknek láthatóan fogalma sem volt a repülési etikettről. Így időnként az előttem ülő úgy hátra baszta az üléstámlát, hogy a sztyuvinak kellett szólnom, hogy döntse vissza, ha enni akarok. Ezt többször meg is tettem, végül már csak intenzív támla-csapkodással adtam tudtára, ha elfelejtkezett magáról.
Hat óra hányódás után aztán végre meg is érkeztünk. Az útlevél ellenőrzés a szokásos marathon helyett csupán mintegy negyedóráig tartott. Maga a bangkoki Suvarnabhumi nevű reptér azonban már igazi felüdülés volt. Szerintem egy nagyon jól kialakított, jól szervezett valami, ahol könnyen és gyorsan eligazodik az ember. (Igaz, hogy már többször is jártunk itt.) A következő járat indulására sem kellett sokat várni, de az élet gondoskodott arról, hogy itt sem tudtam egy hűsítő Singha, vagy Leo sört legurítani (ezek a helyi „tutik”), pedig már vattát köptem.
 

A "checkin"-t gyorsan megtaláltuk és csak három ember volt előttünk. Bíztató kezdet, ám egy röpke tízpercnyi helyben járás után megjelent egy fazon, a kezében egy "SYSTEM DOWN"
feliratú táblával, ami röviden annyit jelent, hogy ha összeszarod magad, akkor sem tudunk beléptetni, mert összeomlott a számítógépes rendszer. Egyébként tényleg ez volt a helyzet, mert a tizenvalahány órányi ülve való utazás, a közben elfogyasztott kajákkal már igencsak éreztette hatását az alhasi tájékon. Magamban azon gondolkodtam, hogy ha ez egy beázás, ami a Bangkokban éppen akkor folyó látványos vizirevű következménye (lásd: árvíz), akkor innen csak griffmadárral megyünk ma tovább, mint Harry Potter. Azért mielőtt tényleg beszartam volna. megkaptuk a beszállókártyát, és még a gépet is elértük. Ami aztán egy félóra késéssel indult. Sebaj. Ez már azért közel volt a finishez.
 

A phuketi reptéren már várt ránk Heiner, aki annak az apartman-telepnek a vezetője, ahol a szállásunk lesz a következő hónap folyamán. Egy igazi, nagy, kedves dörmögős mackó. A kb. negyven kilométeres utat azért több mint másfél óra alatt sikerült csak megtennünk, mert aznap volt a Loi Kratong (másképpen Full Moon) ünnepe, és mindenki időben haza akart érni. Sajnos mind azon az egy úton. Köztük volt Heiner is, akit már útközben izgatottan hívott is a párja.
 

Azt nem hallottuk, hogy mit mondott, de vezetőnk megnyugtatta, hogy még sokára fog megérkezni, de akkor azonnal inget vált, és mehetnek a partira, amire aznap hivatalosak voltak. Már sötétedett, mikor megérkeztünk.
 

Heiner rámutatott egy vadonatújnak látszó, frankó piros Honda Jazzre: ez lesz a kocsitok. Odaadta a slusszkulcsot, megmutatta az apartmanunkat, majd sűrű jókívánságok közepette lelépett.
Semmi "útlevelet kérek" semmi átvételi papír, csak "nesztek itt a lakás, meg a kocsi, oszt jónapot!". Tetszett.
Az már kevésbé, hogy le kellett mennünk (merthogy ez a kégli egy dombon van) valahova vásárolni valami folyadékot (pl. sör, meg esetleg ásványvíz), meg vacsizni is jó lett volna már. Viszont a kocsit valaki csúnyán elbaszta, mert a kormány és az index is jobb oldalon volt. Még szerencse, hogy a váltó automata. Macerás lett volna bal kézzel "keverni a benzint".

Na szóval: kb. húszórányi utazás után beültem agy jobbkormányos autóba, és a párától vibráló éjszakában belezuhantam a baloldali közlekedésbe. Szegény Ági csak azt ismételgette, hogy "baloldal, baloldal" mert én valahogy közel negyven évi európai stílusú autózás után igen erősen kötődöm a "jobbra tarts"-hoz. Mondhatnám ösztönösen.
 

Mindegy. Találtunk boltot és éttermet is, ahol végre ehettem egy igazén jó Tom yam tale-t ( ez egy thai seafood leves, amibe nem csak rákot tesznek, hanem egyéb finomságokat is) ami az itteni kedvencem. Ehhez kérek egy adag rizst is és másnap délig elvagyok. Utána két hideg Singha sör, de nem ám szimpla fél-lityis, mint otthon, hanem 6,4 decis, amolyan férfi adag. Azért szerencsésen hazaértünk. Bár Ági azért néha félénken megjegyezte, hogy "baloldal".
 

A teraszunkon az érkezés örömére még elszopogattam egy "Leo"-t. Ez hasonló, mint a Singha, csak angolul van, de erről majd később. A "full moon" tényleg teli pofával ragyogott fölöttem. Olyan ragyogással, amit csak nagyon magas hegyekben, vagy itt a trópusokon lehet látni. A hold ezüstös fényét egy bokorról nagy, fehér virágok sugározták vissza. A távolban a Chalong öböl fényei látszottak, ahonnan számtalan kis ünnepi Khom Loi (világító papír léggömb) igyekezett serényen a kövér hold felé. Ideje volt lefeküdni.
 

Szépeket álmodtam.