Vitorlázás

Ez az a sport, amit nem kell bemutatni senkinek. Egyszerűbb, ha csak a helyszíneket ismertetem. Balaton, Adria, Földközi-, Égei-tenger.
 
Balaton: Nagy előnye a közelsége és a szeszélyes időjárása. Jó rajta tanulni, ha baj van, közel a part. Hátránya:kicsi a tér.
 
 
 
Adria:Előnye a nagy a tér. Hátránya a sokaság. Főszezonban egy kikötő úgy néz ki mint a körút péntek délután.
 
 
A másik két helyszín akkor kerül előtérbe, amikor már nem csak partmenti hajózásra van engedélye valakinek, így azokkal most nem foglalkozunk.
 
Magyarországon vitorlásvizsga, illetve kisgéphajó vezetői engedély, az Adrián ’A’ és ’B’ kategóriás hajóvezetői vizsga megszerzésére van lehetőség. Az adriai ’B’ már elég ahhoz, hogy egyedül hajót bérelj és vezess.
 
Évente többször, rendszerint az elő és az utószezonban (jó a szél és kevés az ember) szervezünk túrákat az Adriára. Általában 45 láb hosszú (kb.15 méter) 8+2 személyes két fürdőszobás, WC-vel, konyhával rendelkező hajókat bérlünk. A lehetőségekhez mérten hosszú túrára indulunk, hogy kellőképpen lehessen gyakorolni a vezetést, navigálást és a kikötést mindig más kikötőben, mindezt úgy, hogy megnézzük Horvátország főbb tengeri nevezetességeit.
 
A Balatonon szinte minden napra (A nagy versenyek kivételével) tudunk szervezni hajót, ha tanulni akarsz kapitánnyal, vagy csak hajókázni (ha van belföldi vizsgád) kapitány nélkül is. Itt egy kicsit kisebb 38 láb hosszú (kb.13 méter) hajóval vitorlázunk, ami gyakorlatilag mindenben megegyezik azzal, amit bérelnénk az Adrián.