2009. 01. védett vízi merülés budapesten

A tanfolyamot ismét rendhagyó helyen rendeztük meg.
Most egy olyan helyszínre esett a választás, mely az egyik hallgató otthona volt. Ez mondhatjuk lehetett volna egy rosszul sikrült szűkölködős nappalis dolog is, ám nem így alakult. Tibi háza egy szépen berendezett budai villa. Ez azonban még nem lett volna elegendő érv ahhoz, hogy ide szervezzük a dolgot és ne a központunk oktatótermébe. Az igazság az, hogy a medencés gyakorlatok végrehajtásához volt szükségünk az említett házra. Mivel ugyanis a többi rendelkezésünkre álló medence vagy szabadtéri, ezáltal télvíz idején fagyos, vagy ilyen idő tájt zsúfolt. Az érintett létesítménynek a nappalijában azonban rendelkezésünkre állt egy a tanfolyam céljait maximálisan kielégítő fűtött hangulatvilágítással kiegészített feszített víztükör. Nem kell mondanom, hogy ez mindenkit meggyőzött. Talán a kamerám volt az egyetlen, ami nem örült ennek a lehetőségnek, mert így a képek igencsak gyatrára sikerültek. :(
Mindezek ellenére itt egy kis összeállítás a készült képekből.

Következő Túráinkról értesítő levelező lista

Fel/leiratkozhatsz a különböző túráinkról értesítő levelezőlistára

CAPTCHA
Ezzel a kérdéssel ellenőrizzük, hogy normál felhasználó, vagy valamely autómata akar e adatot feltölteni.
A beírandó szöveg képe
Írd be a képen látható karaktereket szünet (space) nélkül. Ügyelj a kis- és nagybetűk használatára.